Panik, panik, panik!

2010 március 8. | Szerző: Song |

 Annyira jellemzo ram, felebredni az ejszaka kozepen, es egy par percig-fel oraig aterezni mindennek a sulyat, amit valaha rosszul csinaltam. Mindenet! Nem egy kellemes erzes, sokkosan es totalisan bepanikolva fekudni az agyban es azon jartatni az agyam, hogy hogyan tovabb. Ilyenkor szoktak eszembe jutni agyament dolgok, mint peldaul akkor azonnal felkelni es megvaltani a vilagot. Persze alltalaban valahogy sikerul megnyugtatnom magam, visszazuhanni valami menekulesszeru alomba, remelven, hogy amig alszom, ha meg nem is javulnak a dolgok, legalabb addig sem kell foglalkozni veluk.

Viszont neha ertelmes gondolataim is tamadnak ilyen alkalmakkor. Ritkan emlekszem is rajuk kesobb, foleg, ha gyorsan le is irom oket. Leirtam. Elgondolkodtam, es a fejemben reggeli nyolcan metron nyomorgo emberek mondjara dzsemmelodnek a kerdojelek. 

Ismerem magam. Tudom, mit tennek, ha egy baratom olyan lelki allapotba kerulne, mint amilyenben most en vagyok. Probalnek segiteni, tanacsokat adnek, lelkesitenem es biztositam az illetot, hogy ott vagyok neki, barmikor! Na es itt a kerdes. A nagy kerdes. Miert nem vagyok kepes megtenni ezt sajat magamert? Miert konnyebb masok mellett kiallni?